Így már teljes a készlet

Én imádom azokat a dolgokat, amik kifejezetten könnyebbé teszik az életemet. Akármilyen szinten könnyítenek vagy gyorsítanak a kötelező feladatokon vagy a munkán, esetleg a mindennapos rohanást könnyítik meg, az nekem már kedvencem. Így pedig egyrészt ma már csak apple termékeket használok, hiszen el nem tudom mondani mennyire sokat jelent számomra, hogy ahhoz, hogy a telefonomon fotózott képet a laptopomon tudjam szerkeszteni nem kell semmilyen plusz tevékenység vagy kábel vagy program mennyire megkönnyíti és meggyorsítja az életemet. Bizony én is csináltam régen a szenvedést azért, hogy a képek a gépre kerüljenek, onnan mentést tudjak róluk csinálni, ma pedig ezzel már szinte semmilyen dolgom vagy gondom nincsen.

A másik pedig, hogy én szinte mindent neten vásárolok már. Nehéz volt erre rászoknom, mert nagyon szerettem én választani, megnézni hogy mit veszek, a szememmel látni a színét, az anyagát vagy a formáját valaminek, de ma már olyan szép és részletes képek vannak fenn a jobb shopokon, hogy erre abszolút nincs szükség. Ha pedig annyira nem tetszene a leszállított termék, abszolút vissza tudom küldeni, ezzel sem lenne probléma azt hiszem, hiszen ma már teljesen fejlett ez az iparág.

Most például az applewatchshop.hu oldal lett egy ideje a kedvencem, hiszen rengeteg gyönyörű apple watch szij van fenn ezen az oldalon, olyan színekben és mintákban, amiket még nem is láttam sehol, és már a harmadik szíjat rendelem tőlük. Eddig még mind a három gyönyörű és a képnek tökéletesen megfelelő szíj volt, és nem tudtam semmilyen szinten sem belekötni, még a szállításba vagy a csomagolásba sem, szóval csak ajánlani tudom bárki számára akinek apple watch szíjra van szüksége.