Régebben, hogy ha bárkinek kellett egy-egy feladat elvégzésére szolgáltató csapat, vagy be kellett szereznie valamit, mindig akadt a környezetben egy ember, aki ajánlást tudott tenni, hiszen az internet előtt még működött a szájhagyomány és emberről emberre terjedt valakinek a jó híre vagy épp az elrettentő példája. Manapság már ez nem igazán működik, talán még vidéken találni egy-egy embert vagy területet, akinek a híre így terjed, vagy így található meg, de általában ő is azért, mert annyi a munkája, hogy nincs szüksége se weboldalra se pedig hirdetésre, vagy idős és nem is igazán szeretne ezeknek a lehetőségeknek az eredményével élni. Persze budapest területén kiemelkedően sok lehetőség tornyosul össze egy-egy keresés tekintetében, és bizony ember legyen a talpán, aki ezek közül a lehetőségek közül valami fajta kialakított koncepció mentén tud választani.
A választás felelőssége viszont nagyon is nagy, hiszen egy cég életében akár döntő jelentőséggel is bírhat egy-egy szolgáltató sikeres felkeresése és a munkájának eredménye vagy kudarca. Mi például nem olyan régen az ételfotózás feladatára kerestünk csapatot, hiszen új képek kellettek az étterem étlapjához és a készülő weboldalunkhoz is, viszont nem hogy nehezen találtunk rá vállalkozó szellemű fotóst a környezetünkben, hanem sorra mondták vissza a lehetőséget, és mondták el, hogy az ételfotózás feladata nagyon bonyolult és külön szakmai tapasztalatot igénylő feladat. Hála a jó égnek a kitartásunk gyümölcsöt hozott és rátaláltunk a Fotoda csapatára, akik azóta is iszonyatosan profi munkájukkal támogatnak minket, és biztos vagyok benne, hogy a jövőben is csak hozzájuk fogunk fordulni ilyen esetben segítségért, mert tökéletesen elégedettek vagyunk a munkájukkal. Bárki számára csak javasolni tudom őket, aki termékfotózás vagy ételfotózás feladatára keres szakembereket.