Budai XI. SE Kosárlabda

"A sport legyen a szenvedélyed!"

World Sports Festival Bécs 2014

FacebookTwitterGoogle bookmarkJP-Bookmark
Olvasóink értékelése:  / 0
ElégtelenKitűnő 

Első hely Bécsben

 

 

Idén júliusban a Budai XI. SE és a Megyeri Tigrisek együttműködésének köszönhetően a két klub közös csapattal nevezett be a Bécsben megrendezett World Sports Festival elnevezésű három napos rendezvényre. Az U16-os (kadet) csoportban indultunk el, ugyanakkor az U14-es (serdülő) csapatokkal is összemérhettük tudásunkat, így nagy örömünkre sok mérkőzés várt ránk. Ellenfeleink indiai, osztrák és német csapatok voltak. Az egyik U18-as (junior) csapat ráadásul egy barátságos edzőmeccsre is kihívott minket, további tapasztalatok szerzésére. A mérkőzések 4x8 perces negyedekből álltak.

 

 

1. nap (07.04.)

 

BXI-MT – Team India (U16) 31-32

 

Első mérkőzésünket az idősebb indiai csapattal játszottuk. Mint utóbb kiderült (ez a mérkőzés folyamán is érződött), a torna legrosszabb teljesítményét nyújtottuk. A lassú és fásult támadás mellé, egy nagyon enervált és hatástalan védekezés párosult. Ahogy az az eredményből látszik, még így is bőven lett volna esélyünk nyerni, de sajnos nem sikerült. Egy rossz játékvezetői ítéletet követően (nem megítélt időkérés az utolsó másodpercekben) azonban megóvtuk a mérkőzést. A szervezők nekünk adtak igazat, és mivel az indaiak előzetes beleegyezésüket folyamatosan változtatva nem akarták lejátszani újra a mérkőzést, a végeredmény végül 20-0 lett a javunkra – pedig mi a pályán akartuk eldönteni, hogy ki a jobb!

 

BXI-MT – U18-as német csapat 25-37

 

Nagyon megilletődötten kezdtük a mérkőzést, így az első negyedben mindösszesen 2 pontot tudtunk dobni (miközben 18-at kaptunk). Némi fejmosás és hozzáállás változás után viszont végig partiban tudtunk lenni idősebb ellenfelünkkel, így egy izgalmas – igaz tét nélküli – meccset tudtunk játszani.

 

2. nap (07.05.)

 

BXI-MT – Team India U14 21-15

 

Ellenfelünk csak papíron nézett ki fiatalabbnak előző napi társaiknál, ez viszont nem hátráltatott minket abban, hogy egy sokkal bátrabb, és eredményesebb teljesítményt tegyünk le az asztalra. Védekezésben nagyon együtt működött a csapat és a gyors indításokat is rendre be tudtuk fejezni.

 

BXI-MT – TSV Haar U14 27-9

 

A fiatalabb német csapat elleni mérkőzést abszolút a gyakorlásnak használtuk fel, illetve mindenkinek megpróbáltam sok játékidőt biztosítani. Szerencsére ezt mindenki meghálálta, így a biztosnak remélt győzelem egy percig sem került veszélybe.

 

BXI-MT – TSV Haar U16 32-24

 

Ezúttal egy jó szerkezetű csapattal kerültünk szembe. 8-0-s rohammal kezdtük a mérkőzést, és a második negyed elejéig meg is tartottuk 5-6 pontos előnyünket, de sajnos a zónavédekezés csődöt mondott, így emberfogásra váltottunk. Ellenfelünknek ez nem igazán ízlett, rengeteg labdát adott el, miközben nálunk egyre többen kapták el azt a bizonyos fonalat. Nagyon jó volt látni, hogy aki csak a pályára került, az mindent beletett, hogy ezzel is segítse a csapatot. A sorozatos labda utáni vetődések pedig nem csak szurkolóink, hanem az ellenfél elismerését is kiérdemelte.

 

BXI-MT – Post SV Bamberg U14 59-45

 

Fiatalabb és alacsonyabb ellenfelünk a torna „pofozó zsák” szerepét töltötte be, így egy percig sem volt kérdés, hogy a végén melyik csapat nyer. Hogy mi is gyakorolni tudjunk, és az ellenfél se érezze magát megalázottnak, leütés nélküli játékot kértem a srácoktól, illetve azt, hogy nem kell agyonverni a kicsiket, elég, ha feltesszük a kezünket. Nos, egy idő múlva a nagy gálázásnak (aki pályára lépett, az akkor dobott kosarat, amikor akart) az lett a vége, hogy ellenfelünk a 17 pontos hátrányát 5 egységre csökkentette. Úgy éreztem, hogy 2 perc koncentráltabb játékkal újra tetemesebb előnyre tehetünk szert, erre azonban már nem volt idő (és nem is terveztem), mert a mérkőzésnek időközben vége lett. A mi örömünknél csak az ellenfél boldogsága volt nagyobb, hiszen az addig lejátszott mérkőzéseken összesen dobtak nagyjából annyi pontot, mint ellenünk ezen a meccsen.

 

3. nap (07.06.)

 

BXI-MT – UBBC Gmünd U16 30-22

 

Mivel nem voltak csoportmérkőzések, keresztbe játszások, így a véletlen műve (?), hogy a mindent eldöntő mérkőzésre az utolsó napon került sor. Az ellenfél nagyjából egyszemélyes csapatként funkcionált a tornán, és mivel a csapattársak a keze alá játszottak (és ő sem volt ügyetlen), a sikerek nem maradtak el. Mi fáradtan, de győzeleméhesen léptünk pályára, és a kapkodós, rengeteg hibával tarkított mérkőzésen végig kézben tudtuk tartani a gyeplőt. Volt egy kisebb megingás a harmadik negyed felénél, de itt ellenfelünk megroppant, mi pedig ezt kihasználva eldöntöttük a mérkőzést és megszereztük a klub(bok) történetének első aranyérmét.

 

Mindenkinek gratulálok, igazi csapatként működtünk ezen a tornán. Ezúton is köszönöm Dudának a szakmai tanácsokat, illetve a szülőknek az utaztatást és a töretlen szurkolást!

 

A bajnokcsapat tagjai:Csalagovits Máté, Englender Richard, Földi Dániel, Hermann Zsombor, Jakó Dániel, Morauvszki Gergely, Nagy Ignác, Nyikos Károly, Poncsák Ádám, Szűcs Sebestyén

 

Edzők:Pajor Dávid és Dudás József

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Budai XI SE alapadatok

Adószámunk:

19805676-2-43

Bankszámlaszámunk:

11711041-20871404

Címünk:

1119 Budapest Hadak útja 6.

Telefonszámunk:

06-1-7888-163

Adó 1%

XI. kerület

Szabadidősportjáért

Alapítvány

Adószám:

18047084-1-43